ISMERJE MEG

MAGYARORSZÁGOT

Miskolc, a tudás városa

Az egyetem hagyományos karai, a Műszaki Földtudományi, a Műszaki Anyagtudományi, valamint a Gépészmérnöki Kar mellett az 1980-as években újabb tudományágak találtak otthonra Miskolcon: az Állam- és Jogtudományi, a Bölcsészettudományi, az Egészségügyi, a Gazdaságtudományi Kar. A művészeti képzést a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet képviseli. A sokszínű kínálatnak köszönhetően a hallgatók olyan tudományos határterületekkel is foglalkozhatnak, mint a nanomedicina, vagy a logisztikai menedzsment. Az egyetem szoros kapcsolatot tart fenn az innovációt kiemelten kezelő vállalatokkal. Jó példa erre a 2005-ben alapított Robert Bosch Mechatronikai Tanszék, aminek fő célja a Bosch cégcsoport gyakorlatorientált képzésének és kutatásainak támogatása. Nemzetközi szintű szakemberek képzésére fókuszálva közös tanszéket indított a Mol-csoport is. A Miskolci Egyetem gazdasági környezete támogatja a duális képzési formát, hiszen az elmúlt években több nemzetközi nagyvállalat települt Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe. A cégek pedig nem csupán a kutatás-fejlesztési projektek kapcsán működnek együtt az intézménnyel, hanem a hallgatók számára gyakornoki helyeket, majd a végzésük után munkahelyeket kínálnak. Az egyetemi élet különleges színfoltja a hallgatók életét végigkísérő selmecbányai diákhagyományok, amelyek a barátságról, az együttműködésről, az egymás iránti tiszteletről, és a szakma szeretetéről szólnak. A tradíciók jelentőségét a diákság életében nemcsak az mutatja, hogy az újonnan alakult karok is átvették, hanem az is, hogy a selmeci örökség 2014-ben felvételt nyert az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe, 2015-ben pedig részévé vált a Miskolci Települési Értéktárnak és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktárnak is.

ornament

Magyarország

Download Free Premium Joomla Templates • FREE High-quality Joomla! Designs BIGtheme.net