1816-ban Mezőhegyesre osztottak be egy anglo-normann fedezőmént, akinek a neve Nonius volt.
E mén 17 évig fedezett Mezőhegyesen és 79 mén-, valamint 122 kancacsikót nemzett. A Nonius a világ egyik legjobb lófajtája lett a mezőhegyesi nemesítő munka hatására. A XIX. század legkorszerűbb lova, mely nemcsak kiváló hátaslóként szolgálta a huszárokat, de ha kellett, húzta az ágyútalpat is. A mezőgazdaságban igáslóként is kitűnően megfelelt.
A nóniusz Mezőhegyes, hazánk hírnevét öregbítette, amikor 1900-ban a párizsi világkiállításon megkapta az „ideális ló” kitüntető címet!
Mezőhegyes az egyetlen olyan magyar ménes, amely nemcsak egyetlen lófajtát adott a hazának, hanem mindjárt négyet: a Nóniusz mellett a Gidrán, a Furioso-North Star (mezőhegyesi félvér) és a Mezőhegyesi sportló is e föld szülöttei.
Közel 80 évig csak a lótenyésztésről szólt minden, volt olyan korai időszak is, amikor 60 000 ló volt a legelőkön! Egyéb haszonállatok az 1860-as évektől kerültek a Birtokra.
A magyar szürkemarhát még a katonai vezetés hozta Mezőhegyesre, elsősorban igaereje miatt. Hamarosan a hízlalás is elkezdődött. Az itteni talaj kiváló termőereje hatalmas, jól fejlett állatokat adott: a mezőhegyesi tehenek akár 45 %-kal is tömegesebbek voltak tiszántúli társaiknál!