Page 26 - miskolc26
P. 26

A hulladékgazdálkodás Miskolc életében jóval több, mint szolgáltatás: ge-  alapon kell kézzel foghatóvá tenni az emberek számára. Szemléletfor-
                     nerációkon átívelő felelősség és folyamatos fejlődés. Ebben a folyamatban   málási tevékenységüknek nem csak a lakossági edukáció, a bevonódás

                     tölt be meghatározó szerepet a MiReHu Nonprofit Kft., amely nemzetközi   és az érintettség növelése a célja, hanem jó példaként szolgálnak más
                     szinten is elismert szakmai eredményeket ér el, miközben aktívan formálja   hulladékgazdálkodási cégek számára is. Arra pedig különösen büszkék,
                     a helyi közösségek gondolkodását és új irányokat mutat a fenntarthatóság   hogy egyedüli hulladékgazdálkodó márkaként 2025-ben már negyedik
                     felé. Sikerei azt bizonyítják, hogy a hagyományokra épülő szakmai tudás,   alkalommal kerültek a Superbrands díjasok közé.
                     a kreatív szemlélet és az innovatív megoldások együtt képesek valódi,   1876-ban született meg az első rendelet, amely szabályozta a szemét-
                     hosszú távú változást teremteni.         szállítást Miskolc területén, megalapozva a koordinált, házhoz menő
                     A MiReHu Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye több mint tíz éve megha-  hulladékgyűjtés rendszerét. Az elmúlt másfél évszázad során a hulladék
                     tározó hulladékgazdálkodási szereplője. 2013-ban alakult, és 100%-ban   összetétele és kezelése jelentősen átalakul, ami folyamatos alkalmazko-
                     önkormányzati tulajdonban van. Az elmúlt években folyamatosan alkal-  dást igényel mind a szolgáltatóktól, mind a lakosságtól. A MiReHu sikere
                     mazkodott a hulladékgazdálkodásban bekövetkező változásokhoz, és   talán abban is rejlik, hogy rugalmasan reagál ezekre a változásokra, és in-
                     sikeres szereplője maradt az új koncessziós rendszernek is.  novatív megoldásaival folyamatosan a fenntartható hulladékgazdálkodás
                     2019-től új irányokat vett a társaság: a folyamatos megújulás részeként   élvonalában marad.

                     megnyitotta Kelet-Magyarország első újrahasználati központját, amely a   A társaság a digitális fejlesztésekre is kiemelt figyelmet fordít. A MaKuApp
                     lakosság számára az egyik legnépszerűbb szolgáltatási elem.  mobilalkalmazás segítségével a lakosság egyetlen felületen érheti el a
                     A mára már többszörösen díjnyertes, hazai és nemzetközi fronton is elis-  hulladékszállítási információkat, a gyűjtőpontokat és a bejelentési lehe-
                     mert szemléletformáló programja, a MaKuka elnevezésű programjuk bárki   tőségeket, erősítve ezzel a közösségi együttműködést és a környezetvé-
                     számára elérhető, valamennyi korosztály számára biztosítanak látogatási   delem hatékonyságát.
                     lehetőséget és különböző foglalkozásokat. A program sikerét nem csak a   A MiReHu sikerei azt bizonyítják, hogy a hagyomány és az innováció
                     különböző díjak igazolják, hanem az is, hogy rendkívüli népszerűségnek   együtt teremti meg a fenntartható fejlődés alapjait, miközben a város
                     örvend. A MiReHu egyik legfontosabb alapelve, hogy a tudást élmény   tisztaságáért végzett munka generációkon átívelő értékként él tovább.






                                                       MiReHu Nonprofit Kft. • Cím: 3527 Miskolc, József Attila u. 65.
                                                              Telefon: +36-21/3500-035 • E-mail: info@mirehu.hu
   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31